Zsaru az égből

(Gridlock, 1996)


Tartalom:

Jake Gorsky egy felfüggesztés előtt álló helikopteres zsaru, akit főnöke szívből utál, ám közvetlen felettese a saját édesapja, akivel szintén nem túl jó a viszonya. Egy rablással egybekötött túszejtés során, mikor is megmenti a túszok életét, megint szembekerül a főnökével, aki most ténylegesen felfüggeszti őt. Míg Jake a túszok kiszabadításán fáradozik, barátnője, Michele saját szüleit várja vacsorára. Miután Jake nem érkezik meg időben a vacsorára, a szülők elmennek, és őt csak a barátnő általi szemrehányás, valamint a barátnő ideiglenes, szüleihez való visszaköltözésének híre várja. Hogy Jake kiköszörülje a csorbát, a rá következő napon helikopterrel megy a lányért annak munkahelyére, a Központi Bankba, de útközben nem megszokott dugóra lesz figyelmes New York belvárosában, amikor is elkezdődnek a bonyodalmak pár robbantás formájában. A rendőrségnél terrorcselekményre gyanakszanak. Sajnos épp azt a bankot támadják meg a magukat terroristának álcázó bankrablók, ahol Jake barátnője is dolgozik. Ez szerencse a szerencsétlenségben, ugyanis Michele úgy ismeri a bankot, mint a tenyerét, így azután a megmentésére siető Jake-kel együtt "hatástalanítják" a betörők egy részét, ám a kalandok itt még egyáltalán nem érnek véget...

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: David Hasselhoff (Jake Gorsky), Kathy Ireland (Michele Conner), Miguel Fernandes (Mr. 1), Götz Otto (Mr. 2), Tony De Santis (Bane), Marc Strange (Joe Gorsky), Alan Scarfe (Martin Joss), Derwin Jordan (Getz), Tom Melissis (Ron Delano)

Kapcsolódó filmek:

» Új fiú (szereplője szintén David Hasselhoff)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.