Vágott verzió

(Final Cut, 2004)


Tartalom:

A Zoe Chip egy implantátum, amely az emberi élet minden mozzanatát rögzíti. Mikor valaki meghal, a felvételt egy kisfilmbe tömörítik, hogy majd azt az illető temetésén "Életem képekben" címen lefuttassák, a gyászolók előtt. A felsőbb társadalmi osztályok játékaként a Zoe implantátumok beavatkoznak az emberi kapcsolatok minőségébe, és természetesen akadnak az eljárásnak ellenzői is, azok, akik szerint az emlékek arra valók, hogy idővel halványodjanak. Alan Hackman "vágó", az "Életem képekben" kisfilmek előállításának legkiválóbb szakembere. Talán legfőképpen diszkréciója miatt fordulnak hozzá annyian, még a korrumpálhatóbb kliensek is megbíznak benne. Az érzelmek kirekesztését megkövetelő munka megkeményítette, ráadásul képtelenné vált az életet egyes szám első személyben megélni. "Bűn-feldolgozónak" hiszi magát, és abban bizakodik, hogy mivel őt munkája felhatalmazza a holtak bűneinek megbocsátására, ezáltal ő is képes lesz megbocsátani saját magának. Miközben egy nagyhatalmú Zoe Tech mérnök felvételeit vágja, Alan felfedez egy képet a saját gyermekkorából, amely végigkísérte az eddigi életét. Ez a felfedezés Alant arra kényszeríti, hogy lefejtve az arcára kövült maszkot, az igazság és megváltás keresésére induljon.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Vágott verzió kép Vágott verzió kép Vágott verzió kép Vágott verzió kép

A képeken látható színészek: Robin Williams (3x), James Caviezel, Thom Bishops.




Stáblista:

Szereplők: Robin Williams (Alan W. Hakman), Mira Sorvino (Delila), James Caviezel (Fletcher), Mimi Kuzyk (Thelma), Stephanie Romanov (Jennifer Bannister), Thom Bishops (Hasan), Genevieve Buechner (Isabel Bannister), Brendan Fletcher (Michael), Vincent Gale (Simon)

Kapcsolódó filmek:

» Rumlis vakáció (ebben is játszik Robin Williams)
» A szabadság hangja (szereplője szintén Mira Sorvino)
» Passió: Feltámadás (James Caviezel filmje ez is)
» Végső vágás (megegyezik a két film eredeti címe (Final Cut), de ez 6 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.