Vadászat angolokra

(2005)


Ezt a tuti filmet 2006. november 30.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Volt egyszer egy Magyarország. Voltaképpen mint állam, ekkoriban pont nem létezett. Sírok, romok, krónikák alapján lehetett emlékezni a múltjára - amit az itt élők meg is tettek -, ám a külvilág számára Magyarország neve úgy hangzott, mint Bergengóciáé, egy valaha virágzó múltbéli helyé. A cselekmény szereplői vadászatra gyűlnek össze. A társaságnak tagja egy angol mérnök is. Fantaszta, feltaláló, kalandvágyó férfi, aki egyes vélemények szerint Palmerston angol külügyminiszternek küld jelentéseket. Merész elképzelései vannak a magyarok gazdasági felemelkedéséről, és az ezáltal nyert függetlenségükről. Lelkesedését egy romantikus, titkolt szerelem is fűti, melyet az egyik jelenlévő lady iránt érez. Persze ez a vadászat nem érdektelen az osztrák titkosszolgálat számára sem. Ilyen ez a kor. Szépséges szeptemberi idő van. Hőseink élvezik a szép tájat, az életet. Vadásznak. 1839-et írunk. Kilenc évvel vagyunk a földrészen végigsöprő forradalmak és szabadságharcok előtt, amikor Európa tudatában megint megjelenik egy állam, mely addig is jelen volt, mégsem létezett.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Magdalena Gorska, Cserhalmi György, Marcin Kwasny, Derzsi János, Nyakó Júlia, Badár Sándor, Bencze Ilona, Bertók Lajos, Erdős Lili
Rendezte: Bagó Bertalan

Kapcsolódó filmek:

» Füles (szintén 2006. november 30.-n mutatták be a hazai mozik)
» Megint tanú (Cserhalmi György filmje ez is)
» Buhera mátrix (Badár Sándor másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.