Utolsó idők

(2009)


Ezt a tuti filmet 2009. október 22.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

1997-ben járunk, a keleti határ közelében. Itt él Iván, az autószerelő, fogyatékos nővérével, Eszterrel. Iván azzal keres egy kis mellékest, hogy gázolajat hoz át a határon. Egy napon Esztert megerőszakolják a közeli erdőben. A rendőrségi nyomozás nem sok eredménnyel jár, sőt, egy idő után kezd terhessé válni Iván számára. Eszter a trauma után tovább éli megszokott életét, azonban nem hajlandó megszólalni. Iván közben szerelmes lesz Ilusba - egy frissen érettségizett falubeli lányba -, akinek a nyár végén el kell költöznie, mert felvették az egyetemre. Elérkezik az ősz, és vele együtt minden megváltozik. Iván egyedül marad. Tervei bukni látszanak, a zsaruk figyelmeztetik, hagyjon fel az olajcsempészettel. Ekkor egy véletlen folytán drámai felismerésre jut Eszter megerőszakolásával kapcsolatban. Már esze ágában sincs a hivatalos szervekhez fordulni, ő maga tesz igazságot.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Kádas József (Iván), Vass Teréz (Eszter), Szalay Mariann (Léna), Géza László Attila (Dénes), Földes Eszter (Ilus), Czene Csaba (fiatal Szukics), Varga József (idős Szukics), Csomós Mari (Szukics anyja), Éjvári Zoltán (János)

Kapcsolódó filmek:

» Rémségek cirkusza (szintén 2009. október 22.-n mutatták be a hazai mozik)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.