Üresjárat

(Running on Empty, 1988)


Tartalom:

A szülők, Annie és Arthur Pope felelősek voltak egy napalmgyár felrobbantásáért, ezzel tiltakozva a Vietnámi Háború ellen. Sikerült megvakítaniuk és csaknem megbénítani egy portást, akiről nem hitték azt, hogy akkor ott van. Azóta menekülnek az FBI elől városról városra, és három havonta megváltoztatják személyazonosságaikat. Mindketten tisztában vannak tetteikkel, készen állva a következményekre, éppen úgy mint két fiuk Danny és Harry. Szüleik múltja miatt nekik sincs, normális életük. A cselekmény valójában a nagyobbik fiúról a tizenhét éves Danny-ről szól, aki nem csak sármos és intelligens, hanem mindezek mellett nagyon tehetséges is. Önkéntelenül bűnhődik szülei hibái miatt. Nem tud egyetemre menni, mert az egyet jelentene azzal, hogy szüleit soha többé nem láthatná az FBI üldözése miatt. Sőt mi több a szülők nem engedik komolyabb kapcsolatokra szert tenni fiaikat, a suliban, mivel körözött szökevénynek számítanak. Ám ez nem tarthat örökké. A nagyobbik fiú kezd felnőlni és, mint minden kamasznak az életében egyszer eljön az első szerelem, Lorna Phillips személyében, aki a zongoratanárának a leánya. Nagyon megszeretik egymást, Danny famíliája is elfogadja a leányt. Így a szülők kényes helyzetbe kerülnek, mert dönteniük kell, hogy a fiuknak is olyan életet szánnak, mint amilyen az övék, vagy hagyják, hogy saját útját járja, és elérje az álmait.

A film közel két órás.


Stáblista:

Szereplők: River Phoenix, Judd Hirsch, Christine Lahti, Martha Plimpton, Jonas Arby, Ed Crowley, L. M. Carson, Steven Hill, Augusta Dabney
Rendezte: Sidney Lumet

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Moszkitó part (ebben is játszik River Phoenix)
» Serpico (rendezője szintén Sidney Lumet)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.