Traffic sorozat

(2004)


Tartalom:

Mike McKay különleges ügynökként Afganisztánban teljesít szolgálatot, amikor egy sikertelen akció után, mely majdnem az életébe került úgy határoz, hogy átáll a másik oldalra - még, ha látszólag is. Egyezséget köt a hírhedten kockázatos afgán hadúr és drogkereskedő Fazal-lal. McKay rövidesen azonban csapdában találja magát. Két tűz közt van: az amerikai haderő árulónak, míg Fazal besúgónak tartja, mialatt két konténer halálos himlővírusnak is nyoma vész. A Seattle-ben élő céltudatos Ben Edwards az apjának kezd dolgozni, ám rövidesen ráébred, hogy a vállalatot szoros szálak fűzik a kínai maffiához. Amikor az apja hirtelen meghal, csak a bosszú lebeg a szeme előtt. A kínai maffiafőnök, Ronny Cho bizalmába férkőzve hamarosan olyan információk birtokába jut, minthogy kétes eredetű rakományok érkeznek különböző konténerekben az USA területére. Adam Kadyrov egy egyszerű taxisofőr, aki csak a családját szerette volna viszontlátni, ám ők sohase érkeztek meg az államokba, a hajójukkal együtt eltűntek. Adam pedig hiába kérdezősködik, senki sem ad elfogadható magyarázatot. A kételyek, és az elkeseredés közepette azonban felcsillan egy reménysugár. Két név, akiknek talán köze lehet a neje és a gyereke eltűnéséhez: Ronny Cho és Ben Edwards.


Stáblista:

Szereplők: Cliff Curtis (Adam Kadyrov), Martin Donovan (Brent Delaney), Balthazar Getty (Ben Edmonds), Elias Koteas (Mike McKay), Mary McCormack (Carole McKay), Ritchie Coster (Fazal), Nelson Lee (Ronny Cho), Tony Musante (Alex Edmonds), Justin Chatwin (Tyler McKay)

Kapcsolódó filmek:

» Új múlt (ebben is játszik Cliff Curtis)
» Világok harca (szereplője szintén Justin Chatwin)
» Traffic (megegyezik a címük, de ez 4 évvel korábban készült)
» Hulot úr közlekedik (megegyezik a két film eredeti címe (Traffic), de ez 32 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.