Totál szívás

(Les Gaous, 2004)


Ezt a tuti filmet 2004. november 25. óta játsszák a mozik.

Tartalom:

Maurice, aki soha nem találkozott az apjával, egy dél-franciaországi ranchen él. Keményen dolgozik, de rosszul fizetik. Minden pénzét anyjának adja, hogy az fenntarthassa az erdő mélyén lévő régi házukat. Ritka szabadnapjai egyikén belátogat a városba egyetlen barátjához, a fodrászhoz, aki segít neki, megismerkedni egy pár lánnyal. Maurice mégis unatkozik, mígnem összefut egy vonzó párizsi lánnyal és annak barátjával, akik a helyi zenekarra voltak kíváncsiak. Maurice első látásra belezúg a lányba, és úgy határoz, utánamegy Párizsba. Fodrász barátja, akinek elege lett a szalonból, szintén vele tart. A két naiv fiatalember meglepően jól boldogul a fővárosban, sokkal több állásajánlatot kapnak, mint amennyire számítottak, ráadásul körülzsongják őket a lányok is. De amikor a farmer a városba érkezik, hogy meglátogassa itt tanuló medikus fiát, és visszavigye Maurice-t, minden rosszra fordul. Vígjátékhoz illően a fiúk kimásznak a slamasztikából, a fodrásznak sikerül elhelyezkednie egy csodás szalonban, és Maurice is megtalálja álmai lányát.


Képek a filmből:

Totál szívás kép Totál szívás kép Totál szívás kép Totál szívás kép


Stáblista:

Szereplők: Matthias Van Khache (Maurice), Hervé Lassince (Benoit), Mareva Galanter (Pénélope), Richard Bohringer (Francois Bricard), Ticky Holgado (Jojo)
Rendezte: Igor Sekulic

Kapcsolódó filmek:

» Zuhanás a csendbe (szintén 2004. november 25.-n mutatták be a hazai mozik)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2022, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.