Titan - Időszámításunk után

(Titan A. E., 2000)


Ezt a tuti filmet 2000. augusztus 10.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Cale éppen olyan, mint bármely más tini lesz ezer év múlva: utálja a rabszolgamunkát, amire a Földet elpusztító gonosz drejek kényszerítik, viszont szereti a kalandot és a szabad életet. Mégis más, mint a többiek. Ugyanis az ő édesapja építette azt a különleges szerkezetet, melynek segedelmével újjáteremthető volna a Föld. Amikor apjának el kellett válnia fiától, rábízta a gép rejtekhelyének térképét. Így azután - bár Cale-nek erről fogalma sincs - a menekültkolónián élő végső emberek küldöttei és a hódító földönkívüliek egyaránt rá vadásznak. Ha Cale hajlandó lenne nekivágni, ha Cale a jó ügy érdekében kockáztatná az életét, ha Cale rájönne, miért érdemes új életre kelteni egy porrá lett kék planétát, minden megváltozhatna.És egy nap hősünket felkutatja egy asztronauta, aki olyan ember, amilyenhez foghatóval Cale még nem találkozott. A harcos társaságában egy leány van, és rövidesen már hármasban menekülnek a drej katonák elől.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

Titan - Időszámításunk után kép Titan - Időszámításunk után kép Titan - Időszámításunk után kép Titan - Időszámításunk után kép


Stáblista:

Szereplők: Matt Damon (Cale), Drew Barrymore (Akima), Bill Pullman (Korso), John Leguizamo (Gune), Nathan Lane (Preed), Janeane Garofalo (Stith), Ron Perlman (Sam Tucker professzor), Alex D. Linz (a fiatal Cale), Tone Loc (Tek)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Frequency (szintén 2000. augusztus 10.-n mutatták be a hazai mozik)
» Good Will Hunting (Matt Damon filmje ez is)
» Az 50 első randi (Drew Barrymore másik filmje)
» Sötét vizeken (ez is Bill Pullman-film)
» Az igazság ára (ebben is játszik John Leguizamo)
» A Káosz birodalma (szereplője szintén Janeane Garofalo)
» Conan, a barbár (Ron Perlman filmje ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.