Testvérem, József, testvérem Klára

(2005)


Tartalom:

Csonka József cigány missziós tiszteletes. Nejével, Klárával 1999-ben költöztek a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiba, voltaképpen haza, hisz Klára itt nevelkedett az oláh cigány közösségben, s azóta innen "járnak misszióba" a környékbeli falvak romáihoz. József dunántúli bejás cigány, saját bevallása szerint egy '86-os autóbaleset indította el a vallás-keresés felé, s "Isten a cigánysághoz vezette vissza". A református teológiáról merev szertartásosságot elvető gondolkodásmódja miatt eltanácsolták, így a pünkösdi teológiát végezte el. Ennek nyomán gyakorolja azt az utóbbi évtizedben kisarjadt sajátos roma vallásosságot, amely különböző egyházak szertartásrendjéből és hitvilágából gyúr össze egy a roma temperamentumhoz és néplélekhez igazított, zenével, tánccal, énekléssel teli szertartást. Klára több évig óvónősködött a helyi óvodában, imádja a gyermekeket, házuk szinte mindig ismerős és rokon-gyerekektől hangos. Kettejük lelki gondozói munkája nyomán merült fel az igény Hosszúpályiban egy saját imaház építésére, amelyet a házaspár a koreai egyházzal való többéves kapcsolatára támaszkodva szervezett meg.

Kb. 1 óra hosszúságú.


Stáblista:

Rendezte: Medgyesi Gabriella

Kapcsolódó filmek:

» Fényévek (Medgyesi Gabriella másik rendezése)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.