Teréz anya története

(A Story About Mother, 2010)


Tartalom:

Teréz anya - családi nevén Agnes Gonxha Bejaxhin - 1910. augusztus 27-én született Skopjében, a mai Macedóniában. A Teréz nevet a Loreto rend missziós nővérei közé belépésekor vette föl az indiai Kalkuttában. Első alkalommal a bengáliai részleg egyik iskoláját vezette. 1946-ban "hívást kapott a hivatáson belül". Megfogadta, hogy a "szegények legszegényebbjeit" fogja szolgálni, azokat az embereket, akiket szó szerint hagynak az utcán meghalni. Alázatosan és engedelmesen az engedélyek megérkezése után 1948-ban elhagyta a kolostort a Kalkutta nyomornegyedébe költözött. Sulit, majd otthont nyitott, ahol a súlyos beteg emberek békében és tisztességben halhattak meg. Szolgálta a leprásokat, AIDS betegeket és mindenkit, akikről elfelejtkeztek és akiket magukra hagytak. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai római katolikus rendet. 1979-ben Nobel-díjat kapott.

Kb. 1 óra hosszúságú.


Stáblista:

Rendezte: Fahri Hysaj


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.