| Tánc, a csodák csodája(That's Dancing!, 1985)Tartalom:Azt mondják, a tánc egyidős a szerelemmel: olyan önkéntelen kifejező forma, amely már a beszéd előtt jellemezte az emberiséget. Ősi, személyes művészet, amelyet minden kultúrában, még a primitív népeknél is megtalálunk. Már a barlangrajzokon is megpróbálták ábrázolni a táncot, mivel azonban alapvető eleme a mozgás, ezért állóképen csak egyetlen elemét lehet bemutatni. A mozgókép viszont tökéletesen visszaadja a koreográfiákat, ezért a tánc már a film születésének hajnalán a rendezők kedvenc témájává vált. Az első táncosok szemrevaló fiatal nők voltak, majd Hollywood minden irányzatot megörökített: a ragtimot, a chelstont, a balettot, a keringőt, a rock and rollt, majd a breaket. A "42. utca" című filmmel az álomgyárban külön műfaj jött létre, amely megnyitotta az utat a musicalfilmek előtt, melyeket Fred Astaire és Ginger Rogers tettek örökzölddé. A filmben részleteket láthatunk olyan feledhetetlen produkciókból, melyek tánckoreográfiáikkal írták be magukat a filmtörténetbe, mint például a Grease, a Flashdance, továbbá olyan musicalekből, melyek az ezúttal induló sorozatban vetítésre kerülnek - mint például az Óz, a csodák csodája, a Három kis szó, a Roberta, a Zenevonat vagy a Broadway Melody 1940.Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra. Stáblista:Szereplők: Gene Kelly, Sammy Davis jr., Liza Minnelli, Mikhail Baryshnikov, Ray Bolger, Rudolf Nureyev, Tommy RallRendezte: Jack Haley jr. Filmelőzetes (trailer):Kapcsolódó filmek:» Ének az esőben (ebben is játszik Gene Kelly)» Kabaré (szereplője szintén Liza Minnelli) » Musicalmúzeum (Jack Haley jr. rendezése ez is) |