Szulejmán sorozat

(Muhtesem Yüzyil, 2011)


Tartalom:

Szulejmán, a török birodalom fiatal uralkodója nagyobb álmokat dédelget, mint amit Nagy Sándor egykor is el tudott volna képzelni. 26 évesen a világ meghódítására készül, és ezt elsősorban új módszerekkel próbálja elérni. Közben állandóan érkeznek az új szolgák és háremhölgyek a szultán palotájába, hogy a frissen trónra került uralkodó kedvére válogathasson. Így kerül az udvarba a szépséges Rokszolana, akinek a családját a tatárok lemészárolták. A háremben lévő leány mély benyomást tesz Szulejmánra, ám a szultán asszonya és anyja rossz szemmel nézik a fellángoló szerelmet, és mindent megtesznek, hogy eltávolítsák az udvarból Rokszolanát. Az asszonyok féltékenysége mellett az uralkodóra többen is veszélyt jelentenek. Pár befolyásos pasa, akik ellenzik Szulejmán nem megszokott reformintézkedéseit, aki a területeiken élő egyiptomiaknak és a különböző származású kereskedőknek szabadságjogot adományoz, cselszövésre készülnek a szultán ellen.


Stáblista:

Szereplők: Nebahat Cehre (Ayse Hafsa), Meryem Uzerli (Hurrem), Okan Yalabik (Pargali Ibrahim), Nur Fettahoglu (Mahidevran), Selma Ergec (Hatice), Halit Ergenc (I. Szulejmán), Filiz Ahmet (Nigar Kalfa), Tansel Öngel (Alvise Gritti), Selim Bayraktar (Sümbül)

Kapcsolódó filmek:

» Az apám és a fiam (szereplője szintén Halit Ergenc)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.