Széttört szívek háza

(Das Haus der Harmonie, 2005)


Tartalom:

Meiling, a csodálatosan szép fiatal nő egy, a háborúban megsebesült amerikai katonát ápol. Amikor a férfi végre magához tér, szinte rögtön egymásba szeretnek és tiltott kapcsolatba kezdenek. Richard-nak egy nap azonban maga mögött kell hagynia Szingapúrt és vissza kell utaznia Amerikába, ugyanis ott várja őt a famíliája. De megígéri szerelmének, hogy visszatér hozzá, s egy gyűrűt hagy neki emléknek és biztosítékként. Ám Meiling soha többé nem hall róla, így kénytelen egyedül, kitagadva és állapotosan szembenézni az élettel. Amikor pedig a leánya, Harmony felnőttként úgy határoz, hogy megkeresi az édesapját, nem áll az útjába. Harmony rövidesen rábukkan Richard családjára, a féltestvérére és az édesapja feleségére, de elhunyt apját már nem ismerheti meg. A mostoha nem nézi jó szemmel a leány felbukkanását, akit egyenesen a hatalmas örökségre pályázó csalónak tart. Ellenérzését pedig csak tetézi, hogy a két fiatal, a két állítólagos féltestvér, Gideon és Harmony közt szerelem szövődik.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Fann Wong (Meiling), Philippe Brenninkmeyer (Richard Barclay), Maggie Q (Harmony), Daniel Morgenroth (Gideon Barclay), Monika Peitsch (Fiona Barclay), Andrea Jonasson (Madame Larousse), Claudine Wilde (Olivia Wilson), Francis Fulton-Smith (Alex Winterborn), Bernd Stephan (Reverend Peterson)

Kapcsolódó filmek:

» A rettegés éjszakája (szereplője szintén Maggie Q)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.