Szédült száguldás

(Crazy Race, 2003)


Tartalom:

Marc ezúttal azután igazán benne van a slamasztikában! Sikerült magára haragítania a város egyik legrettegettebb bűnözőjét! Történt ugyanis, hogy összecserélt két tűzpiros Ferrarit, s a kiszemelt autó helyett a gengszter kocsiját sikerült ellopnia, majd később összetörnie. Így hát tartozása nem kevesebb, mint félmillió euro. Pontosan annyi, mint amennyit egy őrült milliomos ajánlott fel fődíjként, az általa szervezett autós gyorsasági versenyen. Nincs mit tenni, ha meg akarja érni a harmincadik születésnapját, akkor indulnia kell a Németországot átszelő illegális autóversenyen! A dolgát azonban cseppet sem könnyíti meg, hogy 8 éves kislánya épp ezt a hétvégét tölti nála, sőt röviddel a rajt után még egy rendőrnővel is meg kell küzdenie?És ha ez még mindig nem lenne elég, ott vannak a nem kevésbé eltökélt versenytársak is. Mindegyiküket más-más cél motiválja, a módszereik is eltérőek, csak egyvalami közös bennük, mindannyian szédültek, hasonlóan az őket üldöző rendőrökhöz. A győzelemért folytatott gigászi küzdelmükben mindenhol zűrzavart és roncsokat hagynak maguk után!

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Kai Lentrodt (Marc), Monty Arnold (Tom), Dirk Bach (Boris), Dolly Buster (Dolly), Ottfried Fischer (rendőr), Klaus-Peter Grap (rendőr), Carolin Imcke (Tina), Ingolf Lück (Moltke), Lars Niedereichholz (Jesus)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.