Százkarátos szerelem

(Love Punch, 2013)


Ezt a tuti filmet 2014. április 24.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Kate és Richard igazi zsémbes elvált házaspárként viselkedik egymás társaságában, mialatt, bár évek óta külön élnek, a legjobb barátoktól kezdve gyerekeikig mindenki biztos benne, hogy egyszer ismét egymásra találnak. Kate szerint azonban erre már nincs esély, ezért sokkal szívesebben ismerkedne más férfiakkal, akár interneten, akár ismerősökön keresztül. Amikor azonban Richard egy nap azzal állít be hozzá, hogy egy cégpanama következtében minden vagyonukat és nyugdíjalapjukat elvesztették, valamint veszélybe került reményteli gyermekeik jövője is, hajlandó exével Párizsba menni, hogy megmentsék a jövőjüket. Amikor pedig pénzüket visszaszerezni így sem tudják, kétségbeesett tervet eszelnek ki: az őket kisemmiző párizsi vállalat parancsnokának esküvőjére bejutva meglovasítanák a bájos menyasszony milliókat érő gyémánt nyakláncát, aminek az értéke kényelmesen biztosíthatná nyugdíjas éveiket. Vakmerő kalandjukban legjobb barátaik sietnek segítségükre, de az ötlet még így is eszelősnek hat: búvárkodni, hegyet mászni, embert és gyémántot rabolni nem épp az ő koruknak és habitusuknak megfelelő rekreációs programsorozat.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

Százkarátos szerelem kép Százkarátos szerelem kép Százkarátos szerelem kép Százkarátos szerelem kép

A képeken látható színészek: Emma Thompson (3x), Pierce Brosnan (3x), Timothy Spall.




Stáblista:

Szereplők: Emma Thompson (Kate), Pierce Brosnan (Richard), Timothy Spall (Jerry), Tuppence Middleton (Sophie), Celia Imrie (Penelope), Marisa Berenson (Catherine), Tom Morton (Tim), Jack Wilkinson (Matt), Adam Byron (Tyler)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» A csajok bosszúja (szintén 2014. április 24.-n mutatták be a hazai mozik)
» Minden jót, Leo Grande (ez is Emma Thompson-film)
» A túlélő (ebben is játszik Pierce Brosnan)
» Lemony Snicket: A balszerencse áradása (szereplője szintén Timothy Spall)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.