Szabadnak születtek

(The Wild Life, 1984)


Tartalom:

80-as évekbeli vígjáték Bill-ről és új lakásáról, Jimről,Tomról, Anitáról és idősebb barátjáról Davidről. Mire is vágynak legfőképpen a fiatalok a középiskola után? Hát persze, hogy arra, hogy végre szabadon, szülői és tanári kötöttségek nélkül éljék az életüket! Tom kimaradt az iskolából, míg a haverja, Bill nem túl jól ugyan, de leérettségizett. Ezúttal pedig a két barát úgy határoz, hogy közösen bérelnek lakást és belekezdenek az örömmámorral teli nagybetűs életbe. Ám a srácok hamarosan csalódva tapasztalják, hogy a suli utáni élet szinte nem áll másból, mint a kifizetetlen számlákból, a nagybevásárlásokból, a takarításból, szóval az uncsi hétköznapi dolgokból?

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Christopher Penn (Tom Drake), Ilan Mitchell-Smith (Jim Conrad), Eric Stoltz (Bill Conrad), Jenny Wright (Eileen), Lea Thompson (Anita), Brin Berliner (Tony), Rick Moranis (Harry), Hart Bochner (David Curtiss), Susan Rinell (Donna)

Kapcsolódó filmek:

» Ponyvaregény (szereplője szintén Eric Stoltz)
» Vissza a jövőbe (Lea Thompson filmje ez is)
» Drágám, a kölyök (marha) nagy lett (Rick Moranis másik filmje)
» Szabadnak születtek (megegyezik a címük, de ez 11 évvel később készült)
» Vadon (megegyezik a két film eredeti címe (The Wild Life), de ez 34 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.