Stratégiai légierő-parancsnokság

(Strategic Air Command, 1955)


Tartalom:

A Földünk új és kockázatos fenyegetésekkel szembesül nap-nap után. Ez a tény formálja a katonaságnál az új technológiák fejlődését és hoz létre egy merész, új korszakot a légierőnél. Hogyan zárkózik fel a légierő az új feladatokhoz? Példátlan sebességgel, lopakodva és elképesztő pontossággal. A jövő háborúit hamar kell megvívni, minimális emberi áldozattal, a gépek segítségével.Most betekintést nyerhetünk eme új korszak hajnalának fejlett technológiájú légierejébe, melyről eddig elképzelésünk sem volt. A Haditechnika sorozat második része széleskörű áttekintést nyújt a XXI. századi égboltjának átalakulását formáló technológiákról és hardwerekről. Láthatunk a hang sebességének tízszeresével repülő hiperszonikus repülőket. Robotpilótával vezérelt repülőket, melyek némelyike csak egy méter széles, újra mások akár rakétákat is képesek szállítani. Ezen felül sugárhajtású gépeket, melyek akár függőlegesen, akár vízszintesen képesek felszállni. Sőt olyan lézerfegyvereket, melyek rögtön eltalálják a célt. De láthatunk még önjavító repülőgép burkolatokat és űrfegyvereket a bolygó körül keringni. Mindez és sok más része a légierő történetének.

A film közel két órás.


Stáblista:

Szereplők: James Stewart, June Allyson, Frank Lovejoy, Barry Sullivan, Bruce Bennett, Rosemary DeCamp
Rendezte: Anthony Mann

Kapcsolódó filmek:

» A vadnyugat hőskora (ez is James Stewart-film)
» A 73-as Winchester (ezt is Anthony Mann rendezte)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.