Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel

(Sophie Scholl - Die letzten Tage, 2005)


Ezt a tuti filmet 2006. február 16.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

"A Fehér Rózsa" volt a szimbóluma annak az ellenállási szervezetnek, amelyben néhány müncheni egyetemista a Náci rezsim ellen harcolt. Az 1943-ban játszódó film az életük kockáztatásával is a nemzetiszocializmus ellen küzdő testvérpár Sophie és Hans Scholl a Fehér Rózsa vezetőinek, végső napjait mutatja be. Egyik akciójuk során az egyetem gondnokának feljelentésére a Gestapo foglyaivá válnak. Bebörtönzésük és a napokig tartó kihallgatás során, Sophienak sikerül átvernie a vallató tisztet, Robert Mohrt, ám Hans megtörik a tortúra alatt és mindent bevall. Sophienak be kell ismernie elveit, de ugyanakkor védenie is kell a csoport többi tagját. Február 22-én a Scholl testvéreket és első számú segítőjüket Cristoph Probstot vád alá helyezik hazaárulás terhével és halálra ítélik. Az ítélet-végrehajtásra még aznap sor kerül. A fiatal Sophie Scholl vezette müncheni egyetemisták eltökélt megmozdulása az igazságszeretetnek és a bátorságnak mindig követésre méltó példája marad.

A film közel két órás.


Kép a filmből:

Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel kép

A képen Julia Jentsch látható.


Stáblista:

Szereplők: Julia Jentsch (Sophie Scholl), Fabian Hinrichs (Hans Scholl), Gerald Alexander Held (Robert Mohr), Florian Stetter (Christoph Probst), Johanna Gastdorf (Else Gebel), André Hennicke (Dr. Roland Freisler), Johannes Suhm (Alexander Schmorell), Maximilian Bruckner (Willi Graf), Lilli Jung (Gisela Schertling)

Kapcsolódó filmek:

» Büszkeség és balítélet (szintén 2006. február 16.-n mutatták be a hazai mozik)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.