Shazam! - Az istenek haragja

(Shazam! Fury of the Gods, 2023)


Ezt a tuti filmet 2023. március 16.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Mit csinál egy serdülő srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. És közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént. Ha pedig együtt lakik egy rakás más többé-kevésbé vele egyidős fiúval és lánnyal, akkor előbb-utóbb őket is beveszi a buliba. A Shazam! náluk is működik: nappal suliba járnak, éjjel pedig kiosonnak otthonról, és lazán bűnüldöznek. Egészen addig, míg a játék komolyra nem fordul: a szuperhősök életében ugyanis az a nehéz, hogy akkor is kénytelenek az igazság bajnokai maradni és szűk ruhát hordani, amikor náluk erősebb ellenféllel találják szemben magukat. És eléggé úgy néz ki, hogy Atlasz lányai pont ilyenek. A csapat viszont már nem tudja visszacsinálni, amit elkezdett. Kénytelenek úgy tenni, mintha igazi szuperhősök volnának. Vagy elhinni, hogy valóban azok.


Képek a filmből:

Shazam! - Az istenek haragja kép Shazam! - Az istenek haragja kép Shazam! - Az istenek haragja kép Shazam! - Az istenek haragja kép

A képeken látható színészek: Jack Dylan Grazer, Zachary Levi, Grace Fulton, Meagan Good, Rachel Zegler.




Stáblista:

Szereplők: Zachary Levi (Shazam), Helen Mirren (Hespera), Lucy Liu (Kalypso), Adam Brody (szuperhős Freddy), Jack Dylan Grazer (Freddy Freeman), Meagan Good (szuperhős Darla), Grace Fulton (Mary Bromfield / szuperhős Mary), Ross Butler (szuperhős Eugene), Asher Angel (Billy Batson)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Kojot négy lelke (szintén 2023. március 16.-n mutatták be a hazai mozik)
» Apollo 10,5: Űrkorszaki gyerekkor (ebben is játszik Zachary Levi)
» Halálos iramban 10. (szereplője szintén Helen Mirren)
» Visszavágó (Lucy Liu filmje ez is)
» Ördög bújt beléd (Adam Brody másik filmje)
» Nappali műszak (ez is Meagan Good-film)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.