Rend a lelke

(2018)


Tartalom:

1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták Magyarországon, de Emil atya és Gemma anya - hogy az üldöztetés éveiben is összetartsák a közösséget - pár nővérrel együtt, akár egy civil család, Érdre költöztek. A közösség tagjai gyárban vagy hivatalban dolgoztak, kitüntetéseket szereztek, nyaraltak a Balatonnál vagy épp színházba, moziba jártak - mint minden rendes leány. Esténként és hajnalban azonban zárt ajtók és lefüggönyözött ablakok mögött - a monasztikus eszmény jegyében - stikában folytatták a szerzetesi életet. Emil atya regulamagyarázatai indigóval gépelt papíron és magnószalagon jártak körbe az érdi és budapesti nővérek lakásai közt, míg Gemma nővér lelki támogatásával és józan felelősségtudatával mutatott utat. Az ÁVH legvégül 1967-ben csoportdossziét nyitott Bakonyiak fedőnév alatt az illegális tevékenység felderítésére. Így került egy megfigyelésre szánt kanapé az érdi monostor főkapujával szemben a bokor alá, meleg kávé az ÁVÓ-s kezébe a házkutatásnál, és az Édesanyának szólított Gemma nővér egy Wartburg személygépkocsi volánja mögé. Punk M. Gemma apátnő 73 éve elöljárója a rendnek. Vezetése alatt a ciszterci nővérek Regina Mundi közössége a korszak egyik legerősebb, törvénytelenül fennálló csoportjává érett szerzetesi életszentséggel és bátorsággal.

Kb. 1 óra hosszúságú.


Stáblista:

Rendezte: Bak Zsuzsanna, Szőcs Petra

Kapcsolódó filmek:

» Déva (ez is Szőcs Petra-alkotás)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.