Régi keringő

(1941)


Tartalom:

Gál Fülöp, az amerikai milliomos és leánya, Dorothy hazatérőben Magyarországra a vonatablakból meglátnak egy kastélyt. Dorothy azt kéri az apjától, hogy vegyék meg a kastélyt, mert nagyon szeretne ott lakni. A kastély (mint rövidesen kiderül) nem eladó, de a házigazda, gróf Bakonyi Péter másnapig marasztalja az újdonsült vendégeket. Bakonyiéknak megtetszik Dorothy (és Dorothynak is fiuk a fényképe alapján) és a szülők szeretnék összehozni a fiatalokat, ezért táviratoznak a Pesten tanuló fiúknak, Almássy Lászlónak, hogy menjen a Hungária kávéházba és ott találkozzon Gál Fülöppel és lányával, Dorothy-val, mutassa meg nekik Pestet. Ám a fiatal gróf éppen ez időben Tavasz Erzsivel, egy fiatal szinésznővel vacsorázik és semmiképp nem halasztaná el az alkalmat, hogy ne szerelmével legyen, ezért nem megy el Gál Fülöphöz a Hungáriába, hanem maga helyett, de a maga nevében Dudva Mihályt küldi el. Amiből persze később galiba lesz, ugyanis Dorothy és az "álgróf", vagyis Dudva Mihály egymásba szeretnek... Közben a papa is Pestre utazik és megismerkedik Tavasz Erzsivel. Fellángolnak benne a színészkorának emlékei és azt "álmodja", hogy Tavasz Erzsivel (akibe mostohafia szerelmes) fog fellépni, amit közöl is vele.

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Stáblista:

Szereplők: Szörényi Éva, Páger Antal, Szilassy László, Bilicsi Tivadar
Rendezte: Bánky Viktor

Kapcsolódó filmek:

» A kőszívű ember fiai (ez is Páger Antal-film)
» Házassággal kezdődik (ezt is Bánky Viktor rendezte)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.