Raymond Graham kivégzése

(The Execution of Raymond Graham, 1985)


Tartalom:

Pontosan két óra van még hátra, és Raymond Graham elítélt élete véget ér. Annak ellenére, hogy kivégzése az elkövetett bűncselekmény fényében igazoltnak tűnik, az esemény sok ember életére lesz hatással. Így Graham ügyvédeire, akik őrült odaadással dolgoznak, hogy még a végső pillanatban megmentsék védencük életét, és a fogház falain kívül tüntető tömegre, akik közt egyaránt megtalálhatók a halálbüntetés szószólói és ellenzői. Az intézmény falain belül pedig Graham börtönőrének, és az odarendelt személyzetnek kell szembenéznie legbensőbb érzéseikkel, az amerikai ország első kivégzésének főszereplőiként. Két család pedig vegyes érzésekkel teli éjjel elé néz. Az egyik türelmetlenül várja fiuk hidegvérű gyilkosának kivégzését, míg a másik szenvedve próbál megbékélni a fiú és testvér által elkövetett erőszakos bűneset gondolatával és a szerettükre váró halálos ítélettel. Eközben a cellájában várakozó Raymond Graham élete az óra minden egyes kattanásával a végéhez közeledik, s ettől a tudattól az ő magabiztos viselkedése is apránként kínszenvedéssé válik.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: Graham Beckel (Vic Graham), George Dzundza (Prison Chaplain), Jeff Fahey (Raymond Graham), Morgan Freeman (Warden Pratt), Linda Griffiths (Laura Hyler), Laurie Metcalf (Carol Graham), Kate Reid (Mrs. Graham), Alan Scarfe (Richards kormányzó), Lois Smith (Mary Neal)

Kapcsolódó filmek:

» A remény rabjai (ebben is játszik Morgan Freeman)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.