Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ


Összekutyulva

(The Shaggy Dog, 2006)


Ezt a tuti filmet 2006. május 11. óta játsszák a mozik.

Tartalom:

Dave Douglas, a munkamániás kerületi ügyész kapja meg az utóbbi időszak legtöbb indulatot és sajtófigyelmet kiváltó ügyét: egy tiltott állatkísérletek folytatásával vádolt laboratórium védelmét. Neje és kölykei eddig sem sokat látták a családfőt, de ez az ügy még messzebb sodorja Dave-et szeretteitől. Ráadásul egy balszerencsés véletlen folytán megfertőződik egy szupertitkos, genetikai mutációt előidéző szérummal. A szérum egy több 100 éves, tudományos szenzációt jelentő kutyától, illetve az eb harapásából származik, s ennek köszönhetően Dave egyre inkább kezd az általa cseppet sem kedvelt négylábúkra hasonlítani. Miután famíliája befogadja a feltűnően intelligens "állatot", ő is szembesül végre azzal, hogy famíliája bizony romokban hever miatta. Dave mit sem szeretne jobban, mint megint normális életet élni, s bepótolni elszalasztott családfői kötelességeit. Addig azonban meg kell állítania a laboratórium mindenre eltökélt kutatóit, márpedig a tárgyalóteremben nem tűrik a morgást és a vakarózást az ügyész urak részéről.


Képek a filmből:

Összekutyulva kép Összekutyulva kép Összekutyulva kép Összekutyulva kép


A film a tévében:

» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40
» DUNA TV, 2020. június 21. 19:40

Stáblista:

Szereplők: Tim Allen (Dave Douglas), Robert Downey jr. (Dr. Kozak), Kristin Davis (Rebecca Douglas), Danny Glover (Ken Hollister), Spencer Breslin (Josh Douglas), Zena Grey (Carly Douglas), Jane Curtin (Claire Whittaker bíró), Philip Baker Hall (Lance Strictland), Shawn Pyfrom (Trey)
Rendezte: Brian Robbins

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Sziklák szeme (szintén 2006. május 11.-n mutatták be a hazai mozik)
» Akárki Joe (ez is Tim Allen-film)
» Bosszúállók - Végjáték (ebben is játszik Robert Downey jr.)
» Cápasrác és Lávalány kalandjai (szereplője szintén Kristin Davis)
» Orvlövész (Danny Glover filmje ez is)
» Bízz a szerelemben (Spencer Breslin másik filmje)
» Norbit (ez is Brian Robbins-alkotás)
» Bozontos eb (megegyezik a két film eredeti címe (The Shaggy Dog), de ez 12 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2020, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.