Noé bárkája

(2007)


Ezt a tuti filmet 2007. március 1.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Adott egy pesti bérház, egy öregember, egy sok évtizedes barátság, és egy tévés vetélkedő. Mindez pedig elég ahhoz, hogy megvalósuljon a csoda, és azok az emberek, akik addig utálták egymást, kiszakadnak a gyűlöletből, és emberi közösségé formálódnak. A magyarországi Noé bárkája egy "mocskos-gyönyörű" házat takar, a hatodik kerület szívében. Egy emelet, egy udvar, 13 lakás. Lakik itt többek közt rapper, költő, levitézlett futballista, a férjét szemérmetlenül csaló asszony, és három filmsztárnak készülő leány. Ebben a házban él a nyugdíjas mozi igazgató is, Stock Ede, aki egyedül neveli unokáját, valamint jó barátja, a nyolcvanegy éves nőtlen férfi Tálas Aurél, aki folyamatosan a tévét nézi otthonában, és a rendszerváltás óta ki sem mozdult a házból. A cselekmény kezdetén Stock Ede épp Tálas Aurélnál jár, akinél megy a tévé, mint mindig. Meghallja, hogy egy vetélkedőt hirdetnek, "Magyarország legjobb nagypapája" címmel, melynek fődíja ötmillió forint. Stock Ede sok dologtól undorodott eddig, többek közt a tévétől, a vetélkedőktől, és a jóságos nagypapáktól. A rá következő napon azonban mégis jelentkezik a felhívásra, és a ház lakói felbolydulnak. A lakók, akik eddig utálták egymást, felkészítik az öregembert a vetélkedőre, és észrevétlenül születnek meg az emberi kapcsolatok. Észrevétlenül, - a közös cél érdekében - szűnik meg a gyűlölet és összeáll egy közösséggé a ház.


Stáblista:

Szereplők: Garas Dezső (Stock Ede), Kállai Ferenc (Tálas Aurél), Törőcsik Mari (Csoltinné), Stefanovics Angéla (Stock Kati), Pindroch Csaba (Géza), Verebes Linda (Géza felesége), Vida Péter (Sike Vince), Alföldi Róbert, Badár Sándor

Kapcsolódó filmek:

» Levelek Ivo Dzsimáról (szintén 2007. március 1.-n mutatták be a hazai mozik)
» Reménykedők (ebben is játszik Garas Dezső)
» Sortűz egy fekete bivalyért (szereplője szintén Kállai Ferenc)
» A napfény íze (Törőcsik Mari filmje ez is)
» 9 és fél randi (Stefanovics Angéla másik filmje)
» Megy a gőzös (ez is Pindroch Csaba-film)
» Cicaverzum (ebben is játszik Alföldi Róbert)
» Hasutasok (szereplője szintén Badár Sándor)
» Noé bárkája (megegyezik a címük, de ez 17 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.