Nincs idő

(1972)


Tartalom:

1929, a mintabörtönben politikai és köztörvényes rabok együtt bűnhődnek. Udvardi, a börtönigazgató emberközpontú kultúrbörtönt akar kialakítani, ennek gyakorlatát azonban magának kell kikísérleteznie. Elképzelései szerint ha a rabok azt alkothatnak, amihez kedvük van, kezelhetőbbek lesznek. Helyettese, Babella azonban nem hisz a széplelkű, liberális utópiában, a rendet a hagyományos módszerekkel akarja fenntartani: erőszak, megvesztegetés, és besúgás, amit a köztörvényesek a politikaiak ellen, és fordítva követnek el. Az ellentétek egyre mélyebbek a rabok között, kitör az erőszak. Udvardit leváltják, utóda egykori helyettese lesz, aki vérbe fojt minden ellenállást.


Stáblista:

Szereplők: Lohinszky Loránd, Szilágyi Tibor, Haumann Péter, Konyorcsik János, Vándor József, Madaras József, Bencze László, Juhász Jácint, Szilágyi István
Rendezte: Kósa Ferenc

Kapcsolódó filmek:

» Üvegtigris (Szilágyi Tibor filmje ez is)
» Egy óra múlva itt vagyok (Haumann Péter másik filmje)
» Szörnyek évadja (ez is Madaras József-film)
» A napfény íze (ebben is játszik Juhász Jácint)
» Keménykalap és krumpliorr (szereplője szintén Szilágyi István)
» A másik ember (Kósa Ferenc rendezése ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.