Nero, a véres költő

(1977)


Tartalom:

A hatalom birtoklására és Róma irányítására vágyó Agrippina császárné megmérgezi a gyengélkedő Claudius császárt, trónra pedig saját fiát, Nérót állítja. A politikára nem, annál inkább művészi babérokra vágyó, bár erősen közepes költő és lantos Nérót gyerekkori tanítója, a filozófus Seneca is önbizalomra és alkotásra buzdítja, bár tisztában van neveltje hiányos képességeivel, aki azonban egyre nagyobb művésznek képzeli magát. A városban álruhásan járó császár két újonnan megismert költőt is maga mellé vesz, akik hatalomvágyból szintén dicsőítik tehetségét, kémként pedig serényen beszámolnak a pályatársak sikeréről és a fűzfapoéta uralkodó kigúnyolásáról. A császári mostohatestvér, Britannicus is kitűnő költő, aki sem szeretetét, sem megbecsülését, sem alkotói titkait nem kívánja Nérónak átadni, és ez az életébe kerül.


Stáblista:

Szereplők: Szacsvay László, Venczel Vera, Máthé Erzsi, Lukács Sándor, Harsányi Gábor, Sunyovszky Szilvia, Gáti József, Tyll Attila, Szombathy Gyula
Rendezte: Szőnyi G. Sándor

Kapcsolódó filmek:

» Valami madarak (Szacsvay László filmje ez is)
» Egri csillagok (Venczel Vera másik filmje)
» Jó estét nyár, jó estét szerelem (ez is Harsányi Gábor-film)
» Csak semmi pánik! (ezt is Szőnyi G. Sándor rendezte)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.