Monster Warriors sorozat

(2006)


Tartalom:

A sorozat Capital városában, a nem is olyan távoli jövőben játszódik. Klaus V. Steinhauer-t bár évekkel ezelőtt a filmes szakma egyik elismert alkotójaként tartották számon, mindezek ellenére 1960-ban - karrierje csúcsán - különböző okokra hivatkozva elbocsátották a filmstúdiótól. Azóta elvonultan, már-már remeteként él. A magány valamint személyének feleslegessé válása, munkájának nélkülözése pedig igencsak eltorzították személyiségét. Mára már csak árnyéka korábbi önmagának: a düh és a keserűség hatja át napjait. Egy nap azonban váratlan dolog történik: Klaus-nak titokzatos módon sikerül megépítenie egy sugárfegyvert, egy masinát, mely Klaus korábbi filmjeinek riasztó lényeit kelti életre: gigantikus földigilisztákat, melyek felfalják a metrószerelvényeket, a város energiakészletét elszívó túlméretezett poszméheket, óriási - komphajókat "szétrágcsáló" - tintahalakat, vagy olyan szörnyeket, melyek hidakat rongálnak meg. Egyetlen cél vezérli Klaus tetteit: bosszút állni mindazért az igazságtalanságért, amit el kellett szenvednie, azért, hogy a világ hátat fordított neki. Talán véghez is vinné ördögi tervét, ha nincs négy belevaló tini, akik leleményességükkel, bátorságukkal, ügyességükkel, gyors észjárásukkal és saját kézi gyártású szuperfegyvereikkel véget vethetnek a hatalmas felfordulásnak, Klaus által életre keltett szörnyek pusztításának. Mindegyik fiatal rendelkezik olyan különleges tulajdonságokkal, melyek képessé teszik őket arra, hogy egy csapatként a rémes teremtményeket legyőzzék.


Stáblista:

Szereplők: Jared Keeso (Luke), Sean Cullen (Klaus Von Steinhauer), Yani Gellman (Antonio), Mandy Butcher (Tabby), Lara Amersey (Vanka), Krysta Carter (Amber), Heidi Leigh (Missy Gore), Alex Nussbaum


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.