Mi a manó?

(Elf, 2003)


Tartalom:

Hajdanán, egy Karácsony éjszakáján bemászik a Télapó ajándékkal teletömött zsákjába egy árva fiú, akiről nem tudván elviszi magával az Északi Sarkra. Kénytelen otttartani a kölyköt, és elhatározza, hogy egy elfet neveltet belőle. Buddy háromszor olyan hamar nő, mint a többi elf, és képtelen a beilleszkedésre a hozzájuk. Miután megtudja az igazságot, útra kél, hogy meglelje hőn áhított családját. Ahogy Buddie felfedezi a számára ismeretlen világot, hamar megtanulja, hogy az élet másból is áll, mint a jégkorcsolyából. Kezdetben magányosabb, mint az Északi Sarkon egykor is volt. A vér szerinti apjára próbál rátalálni, a munkamániás könyvkiadóra, aki éppen ezúttal próbál publikálni egy Mikulásról szóló gyermekkönyvet. Amikor megismerkedik apa a fiával, egy cseppet sem hisz a hallottakból. Buddy a mostohaanyjával, tíz éves mostohatestvérével és egy szép nővel is megismerkedik, akik nem hisznek egyáltalán a Karácsonyban, a Mikulásban és tündérmesékben. Technikailag senki sem tudja már, miről is szól egyáltalán e csodás ünnep. Buddie-nak mindent be kell vetnie, hogy megnyerje famíliája kegyeit, és egy komoly elfhez méltóan megmutassa New York-nak és az egész világnak, mi is az a Karácsony.


Képek a filmből:

Mi a manó? kép Mi a manó? kép Mi a manó? kép Mi a manó? kép

A képeken látható színészek: Will Ferrell (4x), James Caan, Bob Newhart.




A film a tévében:

» Film+, 2024. április 6. 12:30
» Film+, 2024. április 7. 11:10

Stáblista:

Szereplők: Will Ferrell (Buddy), James Caan (Walter), Zooey Deschanel (Jovie), Mary Steenburgen (Emily), Bob Newhart (Papa Elf), Edward Asner (Santa), Daniel Tay (Michael), Faizon Love (Gimbels Manager), Peter Dinklage (Mile Finch)

Kapcsolódó filmek:

» Barbie - A film (Will Ferrell másik filmje)
» Keresztapa 2. (ez is James Caan-film)
» Jóravaló feleség (ebben is játszik Zooey Deschanel)
» Nász-ajánlat (szereplője szintén Mary Steenburgen)
» Három óriásplakát Ebbing határában (Peter Dinklage filmje ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.