Menekülj, hogy élhess sorozat

(In fuga per la vita, 1992)


Tartalom:

A fordulatos bűnügyi cselekmény Hamburgban, illetve Olaszország északi részén játszódik, középpontjában a kábítószerrel, megannyi gyűlölet és gyilkosság okozójával. A film egyik érdekessége, hogy főszereplője az a Gianni Morandi, aki a 60-as évek egyik legnépszerűbb táncdalénekese volt, a legendás Térden állva jövök vissza hozzád film szívtipró suhancaként, azóta pedig egy sor közkedvelt film főhőseként láthattuk viszont.Hamburg kikötőjében az egyik raktárból rejtélyes ládákat rakodnak be egy kamionba. Az egyik segédkező, az olasz Remo eldugja az egyik ládát, majd közli a bőrruhás szőke Hansszal, hogy mind a 10 ládát berakodták, és a szállítmány rendben elindulhat. Kiderül azonban, hogy a kábítószer-szállítmány hiányos, valaki megdézsmálta. A gyanú Remóra és rajta keresztül a szintén olasz, bárzongorista Michelére terelődik.


Stáblista:

Szereplők: Gianni Morandi (Michele), Renan Demirkan (Bauer felügyelő), Frank Meyer-Brockmann (Adilio), Pierfrancesco Loche (Remo), Susanne Lüning (Grete), Martina Gedeck (Maria), Anita Zagaria (Lucia), Frank-Michael Köbe (Hans), Gennaro Cannavacciuolo (Eva)

Kapcsolódó filmek:

» Térden állva jövök hozzád (Gianni Morandi másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.