Lemony Snicket: A balszerencse áradása

(Lemony Snicket's A Series of Unfortunate Events, 2004)


Ezt a tuti filmet 2005. március 10.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Felgyullad a családi ház, bennégnek a szülők. A három Baudelaire gyermek: a serdülő Violet, a könyvmoly Klaus és a kicsi Sunny árván marad a világban. Ismerősük, Poe bácsi próbálja meg teljesíteni a szülők végakaratát: felkeresi a család távoli hozzátartozóit, és közülük keres gyámot a gyerekeknek. Elsőként Olaf grófot találja meg, aki tudomást szerezve a tetemes örökségről, amelyet Violet vehet át, ha majd nagykorú lesz, gondolkodás nélkül vállalja a gyámságot. A gróf borzalmas házában magukra hagyott testvérek is rövidesen rádöbbennek, hogy Olaf semmitől, de valóban semmitől nem riad vissza, hogy a vagyont megkaparintsa. És ebből az első kalandból hiába menekülnek meg ép bőrrel, csak még több borzalom és megpróbáltatás vár rájuk.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Lemony Snicket: A balszerencse áradása kép Lemony Snicket: A balszerencse áradása kép Lemony Snicket: A balszerencse áradása kép Lemony Snicket: A balszerencse áradása kép

A képeken látható színészek: Liam Aiken (3x), Emily Browning (3x), Jim Carrey (2x).




A film a tévében:

» Paramount Network, 2024. március 31. 16:45

Stáblista:

Szereplők: Jim Carrey (Olaf gróf), Meryl Streep (Josephine nagynéni), Jude Law (Lemony Snicket), Emily Browning (Violet Baudelaire), Liam Aiken (Klaus Baudelaire), Kara Hoffman (Sunny), Shelby Hoffman (Sunny), Timothy Spall (Mr. Poe), Billy Connolly (Monty nagybácsi)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Millió dolláros bébi (szintén 2005. március 10.-n mutatták be a hazai mozik)
» A 23-as szám (Jim Carrey másik filmje)
» Ne nézz fel! (ez is Meryl Streep-film)
» A kém (ebben is játszik Jude Law)
» Monica (szereplője szintén Emily Browning)
» Vanília égbolt (Timothy Spall filmje ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.