Kőtutaj

(La Balsa de piedra, 2002)


Ezt a tuti filmet 2004. június 3.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A portugáliai Alcacerben egy napon Joana Carda kimegy az erdőbe és egy faággal vonalat húz a földre. A vonal repedéssé mélyül, ami semmi módon el nem törölhető. A spanyolországi Zahinasban, Extremadurában, egy tanító az iskolaudvaron áll a gyerekek közt a szünetben, amikor egyszer csak seregélycsapat jelenik meg. Elözönlik az iskolaudvart s attól fogva a madarak követik a tanítót, José Lópezt, bárhová megy is. Újra csak Portugáliában, Azenhasban a tengerparton, Joaquim Sassa fölemel egy követ, amelynek súlya nagyjából a saját súlyával egyezik meg, elhajítja, s a kő mintegy 500 métert repül a hullámok felett. Szintén Spanyolországban, az andalúziai Venta Micenában, Pedro Orce, az idős patikus remegni érzi a földet a lába alatt. A föld remegését egyedül Pedro Orce érzékeli. Mialatt a szeizmográfok semmilyen remegést nem mutatnak ki, a Pireneusok kettéhasadnak, az Ibériai-félsziget leválik Európáról, s úszni kezd az óceánban. Kitör a pánik, felbolydul a világ, a kormányok nyilatkozatokat adnak ki, s Európa fiatalsága hirtelen ibérnek, azaz függetlennek szeretné nyilvánítani magát. A sziget pedig sodródik a tengerben, egyenesen az Azori-szigetek felé, összeütközés, nagy katasztrófa várható. Joaquim Sassa nekiindul, hogy megkeresse a csodás jelenségeket észlelő társait, a tanítót és a patikust, és közben Joana Carda is rájuk talál. Érzik, hogy valami összeköti őket, különös módon közük van a Pireneusok kettéhasadásához. A Pireneusokból elindul egy loncsos szőrű, szürke kutya - lába már csupa vér - szájában kék fonalgombolyag. Megkeresi a kis csoportot és elvezeti őket Maríához, a fiatal özvegyasszonyhoz. Ő a kék fonal gazdája a spanyolországi Asztúriában. A két nőt, a három férfit és a kutyát szoros kapocs fűzi össze. María házában, mintha mind otthonukra találtak volna. Útra kell kelniük, mert fenyeget az összeütközés az Azori-szigetekkel.

A film közel két órás.


Stáblista:

Szereplők: Federico Luppi (Pedro), Icíar Bollaín (Maria), Gabino Diego (Jose), Ana Padrao (Joana), Diogo Infante (Joaquim)
Rendezte: George Sluizer

Kapcsolódó filmek:

» Titkos ablak (szintén 2004. június 3.-n mutatták be a hazai mozik)
» Nyom nélkül (ezt is George Sluizer rendezte)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.