Kosár feketén fehéren

(Passing Glory, 1999)


Tartalom:

Joseph Verrett atya egy New Orleans-i fekete közösség iskolai tanára és kényszerből kosárlabda csapatának kapitánya. A sport még nem igazi esély a gettóból való kijutásra az 1960-as évek elején. A polgárjogi harcok hajnalán az elkülönített csapatok nem is játszhattak egyenlő ellenfélként sem. Az atyát a gyerekekhez hasonlóan szintén kezelhetetlennek kiáltották ki feletteseik. Joseph atya fiai lelkét, öntudatát is gondozza. Egy meccs után beülnek a "csak feketéknek" fenntartott étterembe és tüntetőleg órákig ott maradnak, hogy kiszolgálják őket. A történelem első hivatalos kosárlabda meccsét fekete és fehér tanulók közt Joseph atya a gáncsoskodások ellenére is végre létrehozza. A vesztett meccs nélkül álló jezsuita suli növendékei elleni meccs forrónak igérkezik. A szinte vérre menő kihívás nem is marad el az első másodperctől kezdve.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Stáblista:

Szereplők: André Braugher (Joseph Verrett atya), Rip Torn (Robert Grant atya), Sean Squire (Travis Porter), Ruby Dee (Mommit Porter), Bill Nunn (Howard Porter), Daniel Hugh Kelly (idősebb Mike Malone), Tony Colitti (Chick Viola), Anderson Bourell (ifjabb Mike Malone), Khalil Kain (Heatwave Hundley)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.