Királyok útja

(Kóngavegur, 2010)


Tartalom:

A "Királyok útján" Izlandra érkezik egy német fiú, Ruppert, egyrészt, hogy barátját meglátogassa, másrészt, hogy behajtsa tőle a pénzt, amivel tartozik. Stuttgartban ismerkedtek meg, együtt dolgoztak egy night club-ban. Ruppertnek fogalma sem volt arról, hogy hová keveredett? Kietlen, holdbéli táj, sivár, monoton élet, s lakókocsiban élnek. Barátja, Júnior szegény, még mindig apján élősködik, egy vasa sincs. Egész nap csak döglik, s a tévét bámulja. Édesapja futóbolondként érkezett ide, a messzi Északra, mehetett volna melegebb égtáj felé is, hogy belső Én-jét megtalálja. Júniornak még az is jobbá vált volna, ha inkább árva marad, s édesanyja nem cipeli magával az öccsével együtt, mint egy bőröndöt, ide, erre az istenhátamögötti helyre. A nagyi meg olyan, mint egy idegbeteg, pizsamában, aki egy döglött fókát vonszol magával, pórázon.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Királyok útja kép Királyok útja kép

Stáblista:

Szereplők: Björn Hlynur Haraldsson (Ínni), Daniel Brühl (Rupert), Gísli Örn Garoarsson (Júníor), Hanna María Karlsdóttir (Ásta), Ingvar Eggert Sigurdsson (BB), Kristbjorg Kjeld (María), Margrét Vilhjálmsdóttir (Inga), Nanna Kristín Magnúsdóttir (Sallý), Nína Dögg Filippusdóttir (Rósa)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Verseny a győzelemért (Daniel Brühl másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.