Itt járt Britt-Marie

(Britt-Marie var här, 2019)


Ezt a tuti filmet 2019. március 14.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Britt-Marie hivatása 40 éven át az volt, hogy makulátlan rendet és tisztaságot tartson sűrűn utazgató és gyakran túlórázó férje körül. Ám útjaik elválnak, s ő, akinek lánykorában volt utoljára munkahelye, minden áron dolgozni akar. Mivel nem válogathat, elfogadja az egyetlen állást, amelyet a munkaközvetítőben ajánlanak neki, és Borgba utazik, egy válság sújtotta községbe. Egy hallatlanul koszos, felszámolás előtt álló ifjúsági otthont kell rendben tartania, épp neki, aki nem tűr meg semmilyen piszkot és rendetlenséget. Ráadásul rövidesen az ifjúsági futballcsapat parancsnokának szerepében találja magát. Pedig nem sok minden áll tőle a focinál távolabb.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Kép a filmből:

Itt járt Britt-Marie kép

Stáblista:

Szereplők: Pernilla August (Britt-Marie), Vera Vitali (Anna), Peter Haber (Kent), Mahmut Suvakci (Memo), Olle Sarri (Fredrik), Malin Levanon (Bank), Anders Mossling (Sven), Lancelot Ncube (Sami), Cecilia Milocco (Mamma)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Családi bunyó (szintén 2019. március 14.-n mutatták be a hazai mozik)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.