| Indiana Jones és a sors tárcsája(Indiana Jones and the Dial of Destiny, 2023)Ezt a tuti filmet 2023. június 29.-n mutatták be a mozik. Tartalom:1969-et írunk. Indiana Jones úgy határoz, ennyi volt. Miután több mint egy évtizeden át tanított a New York-i Hunter Főiskolán, a neves professzor és régész nyugdíjas éveire készül szerény kis lakásában, ahol egyedül tengeti napjait. A dolgok azonban váratlan fordulatot vesznek, mikor hajdanán látott keresztlánya, Helena Shaw felbukkan. Egy ritka ereklyéről érdeklődik, amit édesapja bízott Indyre sok évvel ezelőtt, Arkhimédész hírhedt tárcsájáról, egy olyan szerkezetről, ami állítólag képes megtalálni az időn keletkezett repedéseket. Helena sokat látott szélhámos, és eltulajdonítja a tárcsát, majd egy távoli országba indul, ahol a legtöbbet ajánlónak kínálhatja. Indynek nem marad más, mint utána eredni, tehát leporolja kalapját, bőrkabátját egy végső kalandhoz. Eközben egy régi ellensége, Jürgen Voller, a korábbi náci, aki ezúttal az amerikai űrprogramban dolgozik fizikusként, maga is tervet sző a tárcsával, mégpedig olyan félelmeteset, ami a világtörténet menetét változtathatja meg.A film kb. két és fél óra hosszú. Képek a filmből:![]() ![]() ![]() ![]() A képeken látható színészek: Harrison Ford (2x), Antonio Banderas, Mads Mikkelsen, Thomas Kretschmann. Stáblista:Szereplők: Harrison Ford (Indiana Jones), Mads Mikkelsen (Voller), Phoebe Waller-Bridge (Helena), Boyd Holbrook (Klaber), Antonio Banderas (Renaldo), Toby Jones (Basil), John Rhys-Davies (Sallah), Thomas Kretschmann (Weber ezredes), Shaunette Renée Wilson (Mason)Filmelőzetes (trailer):Kapcsolódó filmek:» Sisu: Bosszú az aranyért (szintén 2023. június 29.-n mutatták be a hazai mozik)» Temetetlen múlt (Harrison Ford másik filmje) » Az utolsó viking (ez is Mads Mikkelsen-film) » A bőr, amelyben élek (ebben is játszik Antonio Banderas) » A király nevében (szereplője szintén John Rhys-Davies) » Az árulás csapdájában (Thomas Kretschmann filmje ez is) |