Hulk

(The Hulk, 2003)


Ezt a tuti filmet 2003. július 3.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Bruce Banner kiváló tudós, a legkorszerűbb géntechnológia a területe, ám ragyogó tudományos pályája és nyugodt élete fájdalmas múltat rejt. Egykori barátnője és hozzá hasonlóan tehetséges kollégája, Betty már feladta, hogy áttörjön a férfi zárkózottságának falán, és beletörődött, hogy mindössze érdeklődő szemlélője marad visszavonult életének. Egy váratlan esemény azonban mindent megváltoztat. Banner korszakos kutatásainak egyik kísérlete során egy figyelmetlenség kritikus helyzetet teremt, és Bruce-nak a másodperc tört része alatt kell cselekednie. Hősies tette megment egy életet, és látszólag ő is sértetlen marad, holott testét halálos dózisú gammasugárzás érte. Valami azonban mégis történt. Megmagyarázhatatlan tünetek. Eszméletvesztések. A félresikerült kísérlet váratlan, káros utóhatásai. Banner egyfajta jelenlétet kezd érezni magában, egy idegent, aki azonban mégis ismerősnek tűnik: kockázatos, de valahogy vonzó is. Közben minduntalan felbukkan egy Hulk néven híressé vált, valószínűtlenül erős, dühöngő lény, és nyomában pusztítás marad: Banner laboratóriuma is romokban hever, a háza falai tönkretéve. A haderő nem tétlenkedik, minden eszközt bevet, hogy elkapja a furcsa teremtményt. A hajtóvadászatot Betty édesapja irányítja, és besegít egy konkurens tudós, Glenn Talbot is. Az ügyben személyes bosszúk és családi kötelékek egyaránt szerepet játszanak, s ez tovább súlyosbítja az amúgy is kockázatos helyzetet. Betty-nek megvan a maga elmélete, és tudja, hogy a háttérbe húzódó David Bannernek, Bruce apjának is köze van a történtekhez. Talán a nő az egyetlen, aki rájön Bruce és a hatalmas lény közötti kapcsolatra, de talán már túl késő, hogy megállítsa a katonai támadást, és megmentse "mindkettőjük" életét.

A film kb. két és fél óra hosszú.


Képek a filmből:

Hulk kép Hulk kép Hulk kép Hulk kép

A képeken Jennifer Connelly látható.




Stáblista:

Szereplők: Eric Bana (Bruce Banner), Jennifer Connelly (Betty Ross), Sam Elliott (Ross tábornok), Mike Erwin (tizenéves Bruce Banner), Lou Ferrigno (biztonsági őr), Nick Nolte (Dr. David Banner), Josh Lucas (Glenn Talbot), Paul Kersey (fiatal David Banner), Cara Buono (Edith Banner)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Ballistic: Robbanásig feltöltve (szintén 2003. július 3.-n mutatták be a hazai mozik)
» A másik Boleyn lány (Eric Bana filmje ez is)
» A bátrak (Jennifer Connelly másik filmje)
» Országúti diszkó (ez is Sam Elliott-film)
» A rettegés foka (ebben is játszik Nick Nolte)
» Egy befejezetlen élet (szereplője szintén Josh Lucas)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.