Hancock

(2008)


Ezt a tuti filmet 2008. július 3.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Hancock szuperhős, aki képes minden gazemberrel elbánni, s ártani senki nem képes neki. Legalábbis testileg. Amúgy Hancock rossz formában van, rühellik az emberek, mert azzal együtt, hogy megment valakit, általában tetemes veszteségeket is okoz a városnak. Ez többnyire annak köszönhető, hogy Hancock mindig ittas, és ezáltal önmagát is nehezen képes irányítani. Pedig csak azért nem veti meg a piát, mert a társadalomból száműzöttnek érzi magát különcsége miatt. Ez egy ördögi kör, melyből úgy tűnik, képtelen kilépni. Egy napon azonban megismerkedik Ray Embrey-vel, akinek éppen a segítségére van szüksége, mivel kocsija egy robogó vonat elé szorul egy vasúti átjáróban, ő pedig a kocsijában reked. Hancock megmenti az életét. Ray PR szakember, aki kihívást lát Hancock imázsának pozitív irányba lendítésében, ezért serényen oltalma alá veszi a szuperhőst.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Hancock kép Hancock kép Hancock kép Hancock kép

A képeken látható színészek: Will Smith (4x), Jason Bateman, Liz Wicker.




Stáblista:

Szereplők: Will Smith (Hancock), Jason Bateman (Ray Embrey), Charlize Theron (Mary Embrey), Daeg Faerch (Michel), Jameson Dixon jr. (Jason)
Rendezte: Peter Berg

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» A távolság íze (szintén 2008. július 3.-n mutatták be a hazai mozik)
» Bad Boys: Mindent vagy többet (Will Smith másik filmje)
» Itthon, édes otthon (ez is Jason Bateman-film)
» Mad Max - A harag útja (ebben is játszik Charlize Theron)
» A túlélő (rendezője szintén Peter Berg)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.