Gyilkos szerelem

(Lonely Hearts, 2006)


Tartalom:

A 40-es évek végén Martha Beck és Raymond Fernandez voltak Amerika megrögzött "Magányos Szívek Gyilkosai". A halálos átvágásra a receptjük egyszerű volt; becsaptak és gonoszul megöltek összetört szívű háborús özvegyeket, akik válaszoltak a társkereső hírdetéseikre, melyekben Ray dögös latin szeretőként jellemezte önmagát. A sors fintora, hogy Raynek Marthát, mint leendő célpontot mutatták be. Mikor találkoztak, az szerelem volt első látásra, talán mert mindkettőjükben megvolt a hajlam a perverz szexre és mert mindketten szerették a kétszínűséget és a könnyen szerzett pénzt. Marthával együtt - aki Ray nővérének adtak ki magát - idősebb vénkisasszonyoktól és özvegyektől csalták ki megtakarított pénzüket, majd alattomosan megölték őket egy őrült szexuális vérfürdő kíséretében. Mikor legvégül letartóztatták őket, Martha és Ray 12 gyilkosságot vallott be, bár valószínűnek találják, hogy a valós szám inkább húsz körüli. Hírhedt tárgyalásukon Martha és Ray turbékoltak, fogták egymás kezét és úgy tűnt, nem tudnak betelni egymással. A védőbeszédet - mely beszámíthatatlanságukra hivatkozva próbálta őket felmenteni bűnösségük alól - elutasították és 1949. augusztus 22-én, a gyilkos szeretőket halálra ítélték. Több fellebezést követően, 1951. március 8-án egymás mellett végezték ki őket villamosszékben a Sing Sing fogházban.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Gyilkos szerelem kép Gyilkos szerelem kép Gyilkos szerelem kép Gyilkos szerelem kép

A képeken látható színészek: John Travolta (3x), Salma Hayek, Scott Caan, James Gandolfini, Todd Robinson.




Stáblista:

Szereplők: John Travolta (Elmer C. Robinson), James Gandolfini (Charles Hildebrandt), Salma Hayek (Martha Beck), Jared Leto (Raymond Martinez Fernandez), Laura Dern (Rene), Scott Caan (Reilly nyomozó), Dan Byrd (Eddie Robinson), Christa Campbell (Sara Long), John Doman (Macswain)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» A hamisító (John Travolta filmje ez is)
» Ölni kíméletesen (James Gandolfini másik filmje)
» A maflás (ez is Salma Hayek-film)
» Szárnyas fejvadász 2049 (ebben is játszik Jared Leto)
» Dermesztő hajsza (szereplője szintén Laura Dern)
» A közellenség (Scott Caan filmje ez is)
» Gyilkos szerelem (megegyezik a címük, de ez 65 évvel korábban készült)
» Magányos szívek (megegyezik a két film eredeti címe (Lonely Hearts), de ez 15 évvel korábban készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.