Görögbe fogadva

(My Life in Ruins, 2009)


Ezt a tuti filmet 2009. augusztus 13.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Georgia, az állandóan elégedetlen görög-amerikai idegenvezető éppen Görögországba tart csoportjával. Ősei földjére érkezvén nem csak az állam szépségeit fedezi fel megint, hanem saját "kefi"-jét is, mely görögül lelket jelent. Lelkesedésében nem osztoznak turistái, akik sokkal inkább azzal vannak elfoglalva, hogy pólókat vegyenek, és a tengerparton süttessék a hasukat, mintsem, hogy magukba szívják a görög történelmet, és a mediterrán állam lenyűgöző kultúráját. Georgia ezt persze rossz néven veszi, és mikor már teljes a zűrzavar, az egyik turista, Irv Gordon veszi kezelésbe a befordult idegenvezetőt. Irv arra buzdítja a nőt, hogy adja át magát az élet örömeinek, érezze jól magát a bőrében, s talán még a szerelmet is megtalálja. Erre pedig lehet, hogy nem is kell majd sokat várnia... A turistabusz csak görögül beszélő sofőrje, Poupi ugyanis elsőre nagyon antipatikus Georgia-nak, ám a görög utazás során megint felfedezi magában a romantikus ént, és ekkor már Poupi sem olyan ellenszenves, sőt, meglehetősen vonzó...


Képek a filmből:

Görögbe fogadva kép Görögbe fogadva kép Görögbe fogadva kép Görögbe fogadva kép

A képeken látható színészek: Nia Vardalos (4x), Alexis Georgoulis, Harland Williams, Rachel Dratch, Richard Dreyfuss.




Stáblista:

Szereplők: Nia Vardalos (Georgia), Richard Dreyfuss (Irv), Caroline Goodall (Mrs. Tullen), Maria Botto (Lala), Rachel Dratch (Kim), Alexis Georgoulis (Poupi), Simon Gleeson (Ken), Alistair McGowan (Nico), Ralph Nossek (Barnaby)

Kapcsolódó filmek:

» Pokolba taszítva (szintén 2009. augusztus 13.-n mutatták be a hazai mozik)
» Bazi nagy görög lagzi 3. (ez is Nia Vardalos-film)
» Diploma előtt (ebben is játszik Richard Dreyfuss)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.