Fújd szárazra, édes!

(Blow Dry, 2001)


Ezt a tuti filmet 2002. január 31.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Nagy nap virrad az angliai kisvárosra, Keighleyre, amikor kihirdetik, hogy a rangos nemzeti fodrászbajnokság ez évi versenyét itt fogják tartani. A város polgármestere, Tony, természetesen nagyon izgatott, és azt szeretné, ha a helyi hajművész, Phil Allen képviselné a várost a bajnokságban. Azonban a volt fodrászbajnok, aki jelenleg egy kis szalon gazdája, épp ezt nem akarja, ugyanis még mindig nem heverte ki, hogy a 10 évvel ezelőtti verseny előtti estén neje, Shelley megszökött a modelljével, Sandrával, hogy közös üzletbe kezdjenek, és rá hagyta fiuk, Brian felnevelését is. Brian ezúttal apjával együtt tevékenykedik a fodrászszakmában... Amint a versenyzők megérkeznek a városkába, köztük a jelenlegi bajnokcsapat, Phil régi riválisa, Ray Roberts vezetésével, a helybeliek különbözőképpen reagálnak. Ray modellje a leánya, Christine, és asszisztense, Louis első alkalommal kényelmetlenül érzik magukat a kisvárosban, de azután a leány megismerkedik Briannal... Shelley nemrégen szerzett tudomást arról, hogy a rákkal vívott csatában vesztésre áll, még egyszer utoljára be akar szállni a versenybe. Brian is szeretne nevezni, mivel reméli, hogy abbahagyhatja a helyi halottasházban a tetemek frizuráján való gyakorlást. A verseny kezdetén Shelley és Brian habozva bár, de egy csapatban indulnak, s az egymást követő fordulókon át Phil érzelmei is felbolydulnak, s legvégül a családtagok kibékülnek egymással.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Képek a filmből:

Fújd szárazra, édes! kép Fújd szárazra, édes! kép Fújd szárazra, édes! kép Fújd szárazra, édes! kép

A képeken látható színészek: Heidi Klum, Josh Hartnett, Bill Nighy.




A film a tévében:

» Prime, 2024. április 7. 01:00

Stáblista:

Szereplők: Alan Rickman (Phil), Natasha Richardson (Shelly), Josh Hartnett (Brian), Rachael Leigh Cook (Christina), Bill Nighy (Ray), Rachel Griffiths (Sandra), Warren Clarke (Tony), Rosemary Harris (Daisy), Hugh Bonneville (Louis)

Kapcsolódó filmek:

» Az egyetlen (szintén 2002. január 31.-n mutatták be a hazai mozik)
» Drágán add az életed! (ez is Alan Rickman-film)
» Apád-anyád idejöjjön! (ebben is játszik Natasha Richardson)
» Oppenheimer (szereplője szintén Josh Hartnett)
» Get Carter (Rachael Leigh Cook filmje ez is)
» Red Nose Day Actually (Bill Nighy másik filmje)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.