Film...

(2000)


Ezt a tuti filmet 2000. december 14.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A film egy idős házaspár életének végső néhány óráját mutatja meg. Két olyan ember végső pillanatait, akik a történelmi viharok, embertelenségek és értékvesztések közepette is egymás mellett maradtak a szeretet és egymásrautaltság furcsa szorításában. Útjuk a lakásból a vendéglőig és vissza a megszokott utcákon keresztül vezet addig a pillanatig, míg az öregember élettelenül összeesik. A magára maradt öregasszony számára még egy pillanatra megjelenik a remény, mikor az utcán talált kis csecsemővel becsöngetnek hozzá, de ráébred, hogy az ő élete is már az ismeretlen felé tart. Ebben a folyamatban látjuk körülöttük azt a mikrovilágot, amely körülveszi őket; azokat az embereket, sorsokat, epizódokat, amelyek elmélyítik az öregek sorsát.

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Stáblista:

Szereplők: Temessy Hédi, Darvas Iván, Haumann Péter, Végvári Tamás, Básti Juli, Monori Lili, Bálint András
Rendezte: Surányi András

Kapcsolódó filmek:

» A bájkeverő (szintén 2000. december 14.-n mutatták be a hazai mozik)
» Fiúk a térről (ez is Darvas Iván-film)
» Egy óra múlva itt vagyok (ebben is játszik Haumann Péter)
» Kojak Budapesten (szereplője szintén Básti Juli)
» Meghalni bárki tud (Surányi András rendezése ez is)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.