Eltűntnek nyilvánítva

(Missing, 1982)


Tartalom:

Charles Horman újságíró 1973-ban az Amerikai Egyesült Államok által támogatott, Salvador Allende demokratikusan megválasztott kormánya ellen irányuló puccs során Chilében nyomtalanul eltűnt. Charlest szomszédai elbeszélése szerint egy katonai őrjárat hurcolta magával. Neje, Beth és édesapja, Edmund, aki New Yorkból utazik a helyszínre, keresni kezdi az eltűntet. A két, egymástól alapvetően különböző ember csak lassan közeledik egymáshoz, de tudják, hogy kutatásaikban egymásra vannak utalva. Edmund szilárd erkölcsi és keresztény alapokon álló, konzervatív üzletember. Ezért eleinte szilárdan meg van győződve, hogy fia saját hibájából került fogházba. Amikor azonban nyomozásuk során a haderő részéről a hallgatás, az amerikai hivatalos személyek részéről a hamis információk és hazugságok falába ütköznek, Edmund már nem hisz abban, hogy életben látja viszont a fiát. Legvégül azonban mindkettejüknek sikerül többet megtudniuk az amerikaiaknak a chilei puccsban játszott szerepéről. A polgári lakosság szenvedései Edmundnál elindítják a tudati változások folyamatát, ami immár saját kormánya és az általa támogatott chilei kormány éles bírálójává teszi.

A film kicsit több mint 2 órás.


Képek a filmből:

Eltűntnek nyilvánítva kép Eltűntnek nyilvánítva kép Eltűntnek nyilvánítva kép Eltűntnek nyilvánítva kép

A képeken látható színészek: Sissy Spacek (3x), Jack Lemmon (3x).




Stáblista:

Szereplők: Jack Lemmon, Sissy Spacek, Melanie Mayron, John Shea, Charles Cioffi, David Clennon, Joe Regalbuto, Richard Venture, Janice Rule
Rendezte: Costa-Gavras

Kapcsolódó filmek:

» Tengerre, tata! (ebben is játszik Jack Lemmon)
» A segítség (szereplője szintén Sissy Spacek)
» Ámen. (Costa-Gavras rendezése ez is)
» Az eltűntek (megegyezik a két film eredeti címe (Missing), de ez 21 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.