Előre!

(2002)


Ezt a tuti filmet 2002. november 7.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

Egy barátság története a 80-as évek elejéről. Akkor még úgy tűnt, a szocializmus szilárd alapokon nyugszik. Zoli és Miki igazi barátok, egy padban ülnek az általános suliban, és együtt lógnak a suli után. Zoli édesapja a kevés ellenzéki egyike, aki röplapokat készít és szamizdat újság kiadásával próbálja felhívni a figyelmet a rendszer ellentmondásaira. Miki édesapja a kerületi párttitkár, aki fiatalon került magas pozícióba, úgy határoz emberek sorsa felől, ahogy azt kénye kedve tartja. Bár ez nem is lep meg senkit, akkoriban ez megszokott dolog volt. A két teljes mértékben különböző férfi többször kerül kényszerű kapcsolatba gyerekeik barátsága miatt. Az egyetlen közös vonásuk, az iskolába érkező fiatal tanárnő iránti érdeklődés. Egy iskolai kirándulás végleg megváltoztatja sorsukat...

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Stáblista:

Szereplők: Marozsán Erika (tanárnő), Gáspár Sándor (Kutas), Váta Lóránd (Kerekes), Gáspár Csaba, Tóth Auguszta, Marcsek Tamás, Garas Dezső
Rendezte: Erdélyi Dániel

Kapcsolódó filmek:

» A kárhozat útja (szintén 2002. november 7.-n mutatták be a hazai mozik)
» A Cég - A CIA regénye (ez is Marozsán Erika-film)
» Üvegtigris (ebben is játszik Gáspár Sándor)
» A legényanya (szereplője szintén Garas Dezső)
» Becsületes megtaláló (Erdélyi Dániel rendezése ez is)
» Előre (megegyezik a címük, de ez 18 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.