Éjszakai műszak

(Night Shift, 1982)


Tartalom:

Charles Lumley, azaz Chuck sikeresnek induló pénzügyi karrier után egyenesen egy hullaházba jut, de nem mint hulla, hanem mint aktív dolgozó. Itt megismerkedik első alkalommal Belinda Cooperrel, a jobb sorsra érdemes prostituálttal, aki épp frissen megölt stricijét jön azonosítani. Az új ismeretség sok mindent megváltoztat Chuck, Belinda és Chuck újdonsült barátja, Bill életében. Billynek ugyanis az a remek ötlete támad, hogy kettejüknek be kellene állni a balszerencsés módon elhalálozott strici helyére és fel kellene lendíteni az üzletet. Chuck mereven elzárkózik az ötlettől, inkább megszállottan diétázó barátnőjét kíséri el a hálaadás-napi vacsorára a szüleihez. Itt éri a letartóztatott Belinda kétségbeesett, segélykérő telefonja. Billy, a díszes társasággal egyetemben elvonul Belinda tárgyalására, és amikor a leány kiszabadul, nekilátnak, hogy megvalósítsák Billy tervét. Billy dolga az új felállásban a kuncsaftok szerzése, Chuck törődik a pénzügyekkel. Az üzlet virágzik, Billy, Chuck és az új kolléganőik együtt karácsonyoznak a szeretet jegyében. Chuck és Belinda az egész éjszakát együtt tölti, ezért éri a rá következő napon meglepetésszerűen a férfit az a fejlemény, hogy Belinda rutinszerűen munkára jelentkezik. Ez még mind nem elég, mert azok, akik leszámoltak Belinda korábbi stricijével, továbbra sem tágítanak és hőseink életére törnek. Ennek és némi lövöldözésnek az eredményeképpen a gyilkosok újabb potenciális áldozataikkal, Billyvel és Chuckkal egyetemben a rendőrségen kötnek ki. Szabadulásuk után Chuck mennyasszonya felbontja az eljegyzést, a két üzleti partner összevész, és Chuck remeteként a halottasházi munkába temetkezik. De nem sokáig bírja ezt az életet...

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Stáblista:

Szereplők: Michael Keaton (Bill Blazejowski), Henry Winkler (Chuck Lumley), Shelley Long (Belinda Keaton), Gina Hecht (Charlotte Koogle), Pat Corley (Edward Koogle), Bobby Di Cicco (Leonard), Nita Talbot (Vivian), Basil Hoffman (Drollhauser), Tim Rossovich (Luke)

Kapcsolódó filmek:

» A védenc (szereplője szintén Michael Keaton)
» Éjszakai műszak (megegyezik a címük, de ez 32 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.