Égenjárók

(Sukai kurora, 2008)


Ezt a tuti filmet 2010. március 4.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A cselekmény központjában vadászrepülő pilóták egy csoportja áll, akiket csak Kildren néven ismer a világ - furcsa mód sohase öregszenek, halhatatlan testtel bírnak, és mindörökké fiatal tinik maradnak. Két multinacionális cég közti háború megvívásában vesznek részt, hogy az ellentét mióta tart, arra talán már senki sem emlékszik. A Kildrenek genetikai ügyeskedés során kerültek kifejlesztésre, és ha egy elesik csatában, azon nyomban új érkezik a helyébe. Kannami is ilyen zölfülű, mikor a bázison szolgálatra jelentkezik nagy csodálatára egy vadonat új, még sértetlen gépet kap. A szokás ugyebár az, hogy a repülőket az újoncok az előző tulajdonostól veszik át, ám ennek a korábbi gazdáját, Jinroh-ot, csupa rejtély övezi. Az újdonsült parancsnok, Kusanagi, azt állítja Jinroh meghalt, ám senki nem hajlandó beszélni róla bővebben. Ahogy Kannami és osztaga sorra végez bevetést hadművelet után, a főhősnek fura érzése támad, mintha az élete ismétlődne, és arra lesz figyelmes, hogy az elesett csapattársakat követő utánpótlások pedig félelmetesen hasonlítanak elődjeikre, mindössze más névvel bírnak. Mikor Kannami az előző missziókra próbál emlékezni, rájön, hogy nincs is múltja...

A film kicsit több mint 2 órás.


Képek a filmből:

Égenjárók kép Égenjárók kép Égenjárók kép Égenjárók kép


Stáblista:

Szereplők: Rinko Kikuchi (Suito Kusanagi), Chiaki Kuriyama (Mitsuya), Shosuke Tanihara (Tokino), Bryce Hitchcock (Mizuki Kusanagi), Ryo Kase
Rendezte: Mamoru Oshii

Kapcsolódó filmek:

» Az ifjú Viktória királynő (szintén 2010. március 4.-n mutatták be a hazai mozik)
» Páncélba zárt szellem 2. - Ártatlanság (rendezője szintén Mamoru Oshii)
» Égenjárók (megegyezik a címük, de ez 1 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.