| Croodék(The Croods, 2013)Ezt a tuti filmet 2013. március 21.-n mutatták be a mozik. Tartalom:A Crood ősember família egész életét egy barlangban töltötte, csak nappal merészkedtek elő, és akkor is csak annyi időre, hogy élelmet találjanak. Grug a családfő szerint korántsem biztonságos odakinn, és mindenki meghal, aki bármi olyat csinálna, ami nem megszokott és az általa alkotott szabályoknak nem megfelelő. Eep, a serdülő leány viszont nincs megbékélve ezzel az állapottal, őt elkápráztatja a külvilág, és a legkevésbé sem szeretné egy barlang mélyén leélni az életét. Egy éjjel furcsa fény szűrődik be a réseken át, és a leány nem tud ellenállni annak, fel ne derítse, mi van odakint. Ekkor megismerkedik Guy-jal, az egyedül maradt ősember-fiúval, aki már képes a tűzcsiholás tudományára. Jóslata szerint az általuk ismert világ rövidesen összeomlik és megszűnik létezni, ezért rögtön menekülniük kell fel a hegyekbe, a nap felé. Rövidesen földrengések rázzák meg a környéket, és a barlang, mely eddig a folytonos menedéket adta számukra, eltűnik Croodék feje felől. Itt tovább nem maradhatnak, így Grug folytonos tiltakozása ellenére ugyan, de kénytelenek elindulni az ismeretlenbe, új otthont keresni maguknak.Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra. Képek a filmből:![]() ![]() ![]() ![]() A film a tévében:» Moziverzum, 2025. május 4. 19:00Stáblista:Szereplők: Nicolas Cage (Grug), Ryan Reynolds (Guy), Emma Stone (Eep), Catherine Keener (Ugga), Clark Duke (Thunk), Cloris Leachman (Gran)Rendezte: Kirk De Micco, Chris Sanders Filmelőzetes (trailer):Kapcsolódó filmek:» Csajok szabadon (szintén 2013. március 21.-n mutatták be a hazai mozik)» Öreg gyilkos, nem vén gyilkos (ebben is játszik Nicolas Cage) » Önkívület (szereplője szintén Ryan Reynolds) » Szegény párák (Emma Stone filmje ez is) » Tűnj el! (Catherine Keener másik filmje) » Csimpilóták (ez is Kirk De Micco-alkotás) » A vadon hívó szava (ezt is Chris Sanders rendezte) |