B.U.É.K.!

(1979)


Tartalom:

Három fiatal vegyészmérnök-kutató - Laci, Kati és Gyuri - szilveszter előtt pár nappal az elmúlt év megfeszített munkáját és annak a végső munkanapon várható eredményét ünnepli. Isznak, bolondoznak és megfogadják, hogy semmit sem tesznek ezentúl egymás tudta nélkül. Közösen dolgoztak egy fejlesztési programon, amelyet igazgatójuk is támogatott, és amely számukra bizonyosan szakmai előmenetellel kecsegtetett. A szilveszter délelőtt mégsem hozza meg a várt eredményt. Időközben új igazgatót neveztek ki, aki másként, óvatosabban értékeli az eredményeket. Amikor a három kutatót, külön-külön, tájékozódó megbeszélésre hívja be, a megnyilatkozásokat önérdek irányítja. Ebben a hangulatban kerül sor a közös szilveszteri mulatságra. Legvégül kiábrándultan leplezik le egymást, mert az összetartozásuk nem volt érdekmentes.

Ennek a filmnek megnézésére körülbelül egy és negyed órát kell szánnod.


Stáblista:

Szereplők: Bujtor István, Bodnár Erika, Bálint András, Esztergályos Cecília, Meszléry Judit
Rendezte: Szörény Rezső

Kapcsolódó filmek:

» Fiúk a térről (Bujtor István filmje ez is)
» Kojak Budapesten (Esztergályos Cecília másik filmje)
» Boldog születésnapot, Marilyn (ez is Szörény Rezső-alkotás)
» BÚÉK (megegyezik a címük, de ez 39 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.