Boszporusz felett a híd

(2007)


Ezt a tuti filmet 2007. szeptember 6.-n mutatták be a mozik.

Tartalom:

A film bemutatja az iszlám mindennapokban rejlő szépségeket, a nyugalmat, a mindent átható hitet, de láthatjuk a nehézségeket, a sok-sok küzdelmet is. Egyetlen nap ősi ritmusát követve, napfelkeltétől, ébredéstől késő napnyugtáig, az álmok kezdetéig nézhetjük végig az emberek életét a világörökség részét jelentő városok múltat őrző jelenében. Ősi mesterségeket, biblikus tájakat, nyüzsgő, sokszínű, élettel teli szukokat, medinákat, mecseteket és zarándokhelyeket láthatunk. A film kifejezi vonzalmunkat a távoli tájak, kultúrák iránt, ugyanakkor bemutatja az ott élők egy másik, számukra idegen világhoz fűződő vágyait. Találkozhatunk azokkal a fiatalokkal, akik mindent elkövetnek, hogy kitörjenek az évszázadok óta szigorúan szabályozott életükből. Megismerhetjük veszélyes szökési terveiket, és Európával kapcsolatos vágyálmaikat. Így válik teljessé a kép egy világról, amit alig ismerünk, s ezért sok esetben félelemmel tölt el minket. A megismerés a kultúrák, vallások, emberek közt hidat épít. Ez teszi lehetővé, hogy mindkét irányba átjárjanak rajta.

Átlagos hosszúságú alkotás, kb. másfél óra.


Stáblista:

Szereplők: László Zsolt (narrátor)
Rendezte: Tolvaly Ferenc

Kapcsolódó filmek:

» Férj és férj (szintén 2007. szeptember 6.-n mutatták be a hazai mozik)
» A napfény íze (ez is László Zsolt-film)
» Tibetben a lélek (ezt is Tolvaly Ferenc rendezte)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.