Az edzőtársam egy majom sorozat

(My Gym Partner's a Monkey, 2005)


Tartalom:

Egy adminisztrációs hiba kapcsán a 12 éves Oroszlán Ádámot véletlenül az állatok számára létesített Charles Darwin Középiskolába íratták be, ahová a helyi állatkert lakói járatják kicsinyeiket, így Ádám lett az egyetlen "emberi" tanuló a suliban. Akárcsak az esőerdő, a Charles Darwin Középiskola is helyt ad az állatok minden fajtájának, akik harmonikusan élnek környezetükben. A madarak szabadon repkednek a suli körül és tanyáznak a környező fákon. A majmok és csimpánzok nyugodtan közlekedhetnek a szőlőtőkék közti folyosókon vagy hintázhatnak gumiabroncsokon az osztályok között. A vízi élőlények a víz alatti folyosók vagy "hal alagutak" segedelmével jutnak el az iskolába, melyek az intézmény egész területét behálózzák. Olyan figyelmeztetésekkel szembesülve, mint a "Ne edd meg a többi diákot", Ádám legfőképpen azzal van elfoglalva, hogy sikerüljön túlélnie a tanítási napot. Mindig ő a végső, akit kiválasztanak tornaórán, és egyébként is kakukktojásnak számít az élet minden területén. Ádám mégis mindent megtesz, hogy beilleszkedjen osztálytársai közé, akik közt akadnak gorillák, zsiráfok, kígyók, madarak, denevérek és halak is. Túlélni a középiskolát elég nehéz feladat a kisfiú számára, még a suli zsarnoka, Viktor "Bika" Cápowszki nélkül is, aki minden nap a fiúvécében vár Ádámra. Szerencsére a fiú már az első nap találkozik Pómajom Jakabbal, a majommal, akivel nagyon jó barátokká válnak. Jakab igazi jó pajtás, aki ahol csak tud, ott segít Ádámnak, ami persze el is várható, ugyanis többnyire ő az, aki bajba sodorja a fiút. Ádám gyorsan rájön, hogy egy majommal barátkozni talán őrültség, de mindenestre nagyon vicces dolog!


Stáblista:

Szereplők: Nika Futterman (Oroszlán Ádám), Tom Kenny (Jake), Cree Summer (Mrs. Tusk)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.