Az álmodó

(Dreamer: Inspired by a True Story, 2005)


Tartalom:

Ben Crane egy sokat látott lóidomár, akinek karrierje lassan válságba kerül. Ugyan már hosszú évek óta a saját maga ura, ezúttal mégis kénytelen leszerződni a lótenyésztő Palmerhez, akinek a gazdagság és a siker - ahogyan az lenni szokott - a jólét mellett nem csekély arroganciát is hozott. Miközben Ben szépen lassan megtanulja befogni a száját a főnök környezetében, egyik kedvenc lova, Sonador lábát töri egy fontos lóversenyen. Palmer ragaszkodik ahhoz, hogy a lovat azon nyomban le kell lőni, ám Bennek nincsen szíve végezni az állattal, különösen mert kislánya, Cale is nagyon ragaszkodik a lóhoz. Ben és Palmer kemény vitába bonyolódnak, melynek végén a lótenyésztő kirúgja Bent az állásából, de azért megengedi neki, hogy Sonador-t magával vigye. Benre nehéz idők várnak, amíg sikerül meggyőznie maga körül mindenkit, hogy a sérült lónak igenis van esélye a visszatérésre. Különösen saját édesapja, Pop ígérkezik nehéz diónak, akivel pedig többnyire megegyezik a felfogásuk a lovak idomításáról. Ám Cale szereti a lovat, és Ben is hisz benne, hogy Sonador gondos törődéssel képes lesz visszatérni a versenypályára, így két lovászával, Balon-nal és Manolin-nal nekikezd a kanca meggyógyításának.

Hossza körülbelül egy és háromnegyed óra.


Képek a filmből:

Az álmodó kép Az álmodó kép Az álmodó kép Az álmodó kép

A képeken látható színészek: Kurt Russell (3x), Dakota Fanning (3x), Kris Kristofferson (3x).




Stáblista:

Szereplők: Kurt Russell (Ben Crane), Dakota Fanning (Cale Crane), Kris Kristofferson (Pop Crane), Elisabeth Shue (Lilly Crane), David Morse (Palmer), Freddy Rodriguez (Manolin), Luis Guzmán (Balon), Oded Fehr (Sadir herceg), Ken Howard (Bill Ford)

Filmelőzetes (trailer):

Kapcsolódó filmek:

» Volt egyszer egy Hollywood (szereplője szintén Kurt Russell)
» A védelmező 3. (Dakota Fanning filmje ez is)
» Nem kellesz eléggé (Kris Kristofferson másik filmje)
» A Greyhound csatahajó (ez is Elisabeth Shue-film)
» Cabrini - A szent (ebben is játszik David Morse)
» Buli az élet (szereplője szintén Freddy Rodriguez)
» Bosszú mindenáron (Luis Guzmán filmje ez is)
» A múmia (Oded Fehr másik filmje)
» Álmodó (megegyezik a címük, de ez 2 évvel később készült)


Mozibemutatók | Legnépszerűbb filmek | Filmlista | Tévé műsor | Filmelőzetesek | Szülinaposok | Legnépszerűbb sztárok | Filmesek és színészek
Oscar díjak | Golden Globe díjak | Emmy díjak | Európa filmdíj | Magyar filmdíj | Arany Málna díjak | Hírlevélre feliratkozás

Minden jog fenntartva © 2024, www.tutifilmek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info(kukac)tutifilmek.hu | WebMinute Kft.